Kezdő szinten akár pár óra tanulás után képesek vagyunk elmondani magunkról a legfontosabb információkat: hogy hívnak, honnan érkeztünk, mi a telefonszámunk vagy éppen az email címünk. Mindez hasznos lehet, akármerre is járunk a nagyvilágban, de akár itthon is, hiszen egyre több idegen ajkú emberrel találkozhatunk már Magyarországon is.
Az alábbi videóban egy hallásértési feladattal segítünk Neked mindezek gyakorlásában. Kattints a felvételre, és a hallottak alapján töltsd ki a mellékelt táblázatot, hogy megtudd, ki is pontosan a fiatalember, aki autót szeretne bérelni.
Ezek után, próbáld meg elmondani saját magadról is ugyanezeket az információkat.
Amire figyelj:
- Hungary – Magyarország
Hungarian – magyar (nemzetiség) - A címedet visszafelé mond, tehát a házszámmal kezdj, aztán jön az utca, és végül a város.
- A telefonszámokat egyesével mondd, hacsak nem két vagy három ugyanolyan szám követi egymást:
- 55 – double five
- 777 – triple seven
- A nulla ejtése kétféle is lehet:
- 0 – oh/zero
- Az email címedhez tartozó fontos kifejezések:
- @ - at
- . – dot
- hu – külön ejtve mindkét betűt
Nagyon fontos, már kezdő szinten is, mindig hangosan elmondanod, amit tanulsz. A feladat átgondolása fejben nem elég, győződj meg arról, hogy az "Á, ez úgyis megy!" valóban úgy van-e.
Jó gyakorlást!